2012. november 19., hétfő

Assisi


Ezen a nyáron Sipiccianotól kb. 2 órányira található Assisiba jutottunk el. Júliusban barátok voltak nálunk, akik visszafelé mindenképpen útba akarták ejteni Assisit. Mivel az indulásuk előtt igen eseménydús hét volt a hátunk mögött, úgy gondoltuk nem keltjük fel a gyerekeket olyan korán, hogy elmehessünk velük, inkább egy másik időpontban ellátogatunk a városba.
Ezért egy augusztusi forró napon elindultunk megnézni a várost. Mindketten láttuk már, még az 1997-es földrengés előtt, amikor több műemlék súlyosan károsodott. Úgy gondoltuk, hogy a gyerekek is eléggé nagyok már ahhoz, hogy értékelni tudják.

Pisztáciás süti



A városba érkezve érdemes a parkolóban letenni az autót, mert kényelmesen (mozgólépcső is működik) és gyorsan fel lehet jutni a város központjába. A város leginkább Assisi Szent Ferencről nevezetes és az ő munkásságáról. Szent Ferenc nyomára nagyon sok helyen rábukkanhatunk, akár a házak falán látható képen, akár a szálloda elnevezésében, akár bár, cukrászda, ajándéktárgy, stb. képében.
Most úgy gondoltuk, ne vesztegessük az időt egy drága étteremben, inkább vettünk egy-egy szendvicset (fűszerekkel sütött disznóhús (porchetta)+zöldség/szalámi+sajt) és menet közben falatoztunk.
A gyerekeknek tényleg nagyon tetszett, több alkalommal magyarázatot kértek a freskókról, elmeséltük ki volt Szent Ferenc, mikor élt, hogyan élt, mit tett, stb. A bazilika freskói lenyűgözőek, nem hiába képezik a Világörökség részét.
FONTOS a nyáron idelátogatóknak: tényleg komolyan veszik a rövidnadrág-ujjatlan felső, stb. tilalmat és ha kifogsz egy szigorú őrt, nem is enged be „megfelelő” öltözet hiányában!

Főbb látnivalók:
  • Assisi Szent Ferenc-bazilika és kolostor 1228–1253 között épült. Az altemplomot Cimabue és Giotto freskói díszítik; a felső templomban Giotto és tanítványainak freskói Szent Ferenc életét ábrázolják.
  • Santa Maria Maggiore templom
  • San Rufino katedrális, 1140
  • Santa Chiara bazilika, 1257
  • Santa Maria degli Angeli bazilika, 1569
  • Rocca Maggiore várkastély, 1367 (ez utóbbit kihagytuk a 40 fokos hőség miatt)



Erről a kirándulásról is összeállítottunk egy kisfilmet: Assisi kisfilm ITT


A presto
Stefano

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése