2011. március 27., vasárnap

Giardinaggio fai da te- Botcsinálta kertészek


Az elmúlt hetekben sajnos felhalmozódtak a dolgaim és ezért nem jelentkeztem. Megérkezett a tavasz is, vele együtt a kerti munkák. Végre nem csak ablakból bámulunk ki a kertbe vagy kirohanunk a madáretetőig a magokkal, majd fogvacogva visszarohanunk. A madarak már jó pár hete jelzik a kertben a tavaszt, de most csaptak igazán a húrok közé.

Néhány éve költöztünk kertes házba, sohasem volt közünk a kerthez, de a kezdők lelkesedésével vágtunk bele a kertrendezésbe, kertészkedésbe. 3 éve költöztünk ide, a kert voltaképpen más célt szolgált, mint amilyen szándékunk nekünk volt. Borszőlő és rengeteg szilvafa volt a kertben. Elkezdtük kivágni a szőlőt és az ősz elteltével szelektáltunk a rengeteg szilvafa közül is. Így ma már van egy kis zöldségeskertünk gyógy- és fűszerkerttel, hely a focizáshoz, néhány gyümölcsfa (alma, körte, cseresznye és szilva) és virágok is. Az idén sikerült végre kicsit rendbeszedni a kert fáit. Jól megmetszettük őket, mondtuk is: lehet 5 évig nem lesz gyümölcsük, de legalább nem nőnek az égig!
A komposzthalom is egyre nagyobb a rigók, a giliszták, és amióta nincs macskánk :-(, bizonyára az egerek legnagyobb örömére. Azzal szoktunk viccelni, hogy Kriszta az ünnepek alkalmával milyen ajándékot szeretne: vasvilla, teleszkópos ágvágó, talicska, stb., attól függően, hogy mi az aktuális sláger nála (lakásfelújítás idején ütvefúrót szeretett volna, de azt már megkapta... :-).Tény, hogy kifejezetten jól esik az ülőmunka után egy kicsit a kertben tenni-venni. Nem is beszélve a két fiúról. Amint kitavaszodik ők (is) rengeteg időt töltenek kint, egészen késő őszig. Nagyon kedvelik a kerti ebédet-vacsorát, amihez faanyag nagy mennyiségben áll rendelkezésre. Egy hatalmas máglyát raktunk a kert végében, a hátsó kertszomszéd meg is kérdezte, hogy mire készülünk, talán boszorkányégetés lesz???!!!


Ezért most kertészkedéssel kapcsolatos szavakat szedtem össze:

kertészkedés – giardinaggio
veteményes- orto
kertészkedni- fare giardinaggio
körtefa- pero
almafa- melo
szőlőtő- vite (la)
cseresznyefa - ciliegio
szilvafa- prugno
vágni- tagliare
füvet vágni- tagliare/tosare l'erba
fűrészelni- segare
ültet- piantare
öntözni- annaffiare
bokor- cespuglio
lapát- badile (il), pala
talicska- carriola
fészek- nido
cinke- cinciallegra
rigó- merlo
ág, gally- ramo
faanyag – legna
giliszta – lombrico
megmetszeni - potare

2 megjegyzés:

  1. jó kis anyag:) köszi, sokat segitesz mindig:) a könyved meg kedvezményesen meg is vennem:=)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, örülök, hogy hasznosnak találod a blogot :-). Igazából nem könyvet állítottam össze, hanem leckéket. Így jobban igazítható az adott személy igényeihez.

    VálaszTörlés