2010. szeptember 1., szerda

A galamb- il piccione+ carbonara receptje


A költözést követő nyáron, amikor visszatértünk, már sokan ismerősként fogadtak minket. Azonban a házba lépve gyanús nyomokra bukkantunk. Az előszobában végig madárürülék- pöttyöket találtunk, melyek a szobákban és a fürdőben is folytatódtak. Hamarosan megtaláltuk az elkövetőt...holtan. Egy szerencsétlen galamb tette. Először azt hittük, hogy egy ablak maradt nyitva, majd kiderült, hogy a kéményen keresztül esett be és a kandallóban landolt. Nyomorult állat végigrepült a lakáson és mindent összetojt, majd elpusztult. Elindultam, hogy erős fertőtlenítőszert vegyek a boltban. Útközben (kb. 150 méter) többen megállítottak, hogy megtaláltuk -e a galambot, majd ez folytatódott a boltban is. Kiderült, hogy a fél város tudta, hogy nálunk galamb van....Azóta már tettettünk védőrácsot a kéményre.
Most ismét egy receptet adok közre...nem, nem galambbecsinált, hanem a nagy klasszikus, a carbonara receptjét. Az olasz konyha alapétele, amelynek különböző verziói vannak, ezeket nem áll szándékomban értékelni vagy elítélni. Nekünk még volt szerencsénk a sipicciano-i Osteria del Gallo-ban, a sig. Mario által főzött carbonarat megkóstolni. Azóta már nyugdíjba ment és átvette a helyét egy fiatal, lelkes csapat.


Pasta alla carbonara
A kockákra vágott húsos szalonnát (tokaszalonna) ropogósra süssük ki egy serpenyőben. A kifőtt tésztát tegyük a pirított szalonnára, tegyük vissza a tűzre és forgassuk át. Majd üssünk rá tojást (előtte össze is lehet keverni a sajtot és a tojást). Alacsony lángon forgassuk át, a lényeg, hogy a tojás maradjon krémes.
Egy pici borssal lehet turbózni. Természetesen pecorino vagy parmezán a tetejére. Tudom, most többen felkiáltanak, hogy hol marad a tejszín???!!! Nincs tejszín benne (Olaszországban nem is használjuk erre a tésztára), nem attól lesz krémes, hanem a tojástól. Amint ezt a neve is mutatja, ez a szénégetők étele volt, szintén egyszerű és főleg olcsó hozzávalókból készült. A tejszín pedig nem tartozik az olcsó hozzávalók közé.
Spaghetti alla gricia- ennek a tésztának a változata: ugyanúgy készítjük, csak tojás nélkül, érdemes kipróbálni, mert nagyon finom.


Az alábbi videóban egy kicsit másképpen készíti a hölgy, de a végeredmény ugyanaz.

guanciale- tokaszalonna
tuorlo- tojássárga
tagliati a cubetti o dadi- kockára vágva
abbrustolire- pirítani
croccante- ropogós
panna- tejszín
saltare- átforgatni
aggiungere- hozzáad
a fuoco basso- alacsony lángon
mescolare – összekeverni

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése